Az alábbi hírnél cégünk neve részben és közvetetten érintett 🙂

2004.január 25-én megérkezett a Marsra a Spirit ikertestvére, az Opportunity, mely a Mars túloldalán érkezett a felszínre,

a Spirit leszállóhelyétől teljesen eltérő vidéken, a Meridian sikságon.

Az Opportunity leszállóhelyén valaha folyékony, savas víz lehetett, amely elérte a felszínt is, és elpárologva sót hagyott hátra. A ma is működőképes rover jelenleg az Endeavour-kráter peremén található agyagot vizsgálja. Az Endeavour-kráter átmérője kb. 22 km, egy ősi kisbolygó vagy üstökös becsapódása hozhatta létre. A vizsgálat során gipsz erezetet és agyagban gazdag ásványokat azonosítottak. Az agyagásványok kémiai összetétele alátámasztotta, hogy a felszínen jelen lévő víz nem savas, hanem semleges kémhatású volt.

Az Opportunity napjainkban is működik és folyamatosan kommunikál a Mars körül keringő űrszondákkal, 2015. tavaszára közel 42 km-es távot tett meg a Mars felszínén. Soha meg ekkora távolságot ember alkotta jármű nem tett meg egy másik égitesten.

Ebben a tudományos sikerben is – ugyanúgy mint a 2004. január 4-én sikeresen landoló Spirit esetében – közreműködött a jelenleg is a NASA JPL-nél dolgozó Komjáthy Attila is 🙂 A leszálláshoz kapcsolódó végső pályakorrekciókhoz szükséges korrekciókat õ és társai számították ki. Büszkék vagyunk rá!