A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila  születésnapján, április 11-én ünneplik.

Ebből az alkalomból minden évben az ország számos városában irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal, felolvasó estekkel és versmondó versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. Veszprémben a mai napon versmondásért színházjegyet kaphatunk a Petőfi Színházban 🙂

„Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?“ – így kezdte Ars poetica Németh Andornak c. versét József Attila 1937-ben. Akkor még nem tudhatta, hogy születésének napja később a költészet napjává, s egyben a magyar irodalom ünnepévé válik majd.

Sokan azonban nem is tudják, hogy nem csak József Attila született ezen a napon, hanem a kassai születésű Márai Sándor is.

Egyik kedvenc versünkkel köszöntjük a magyar költészet napját:

 „ Márai Sándor: Ajándék

És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.”

 

Veszprém, 2016. április 11.