„A boldogság különös dolog: ha megosztjuk másokkal, megsokszorozza önmagát.” Paulo Coelho

Az ENSZ 2012-ben nyilvánította március 20-át a Boldogság világnapjává.

A boldogság keresése a legfontosabb motiváció az ember életében. Keressük, kutatjuk,  ideológiákat gyártunk arra, hogy miért vagyunk boldogok vagy éppen boldogtalanok.

A boldogság nemzetközi napjának ötlete a kis himalájai buddhista királyságtól, Bhutántól származik. Bhután a Himalájától keletre helyezkedik el, területe kb. Magyarország felét teszi ki. Földünk egyik legelzártabb országa. Ez az ázsiai ország 2008-ban a világon elsőként vezette be és rögzítette alkotmányában a Bruttó Nemzeti Boldogság (Gross National Happiness – GNH)  fogalmát lakosai jólétének mérésére.

A GNH mutatója 9 kategóriában 33 szempont szerint áll össze.

A kategóriák a következők:

  • pszichológiai jólét
  • életminőség
  • egészség
  • oktatás és kultúra
  • időbeosztás
  • kormányzás
  • közösségi kapcsolatok
  • természeti sokféleség
  • fenntarthatóság.

Ezen index segítségével megbecsülhető, hogyan érzik magukat az emberek gazdasági, társadalmi és érzelmi szempontból.

Talán ez a legtöbb tényezős számítás, mely olyan témát feszeget, ami valóban nagyon fontos hatással bír az emberekre.

A kezdeményezés alapgondolata szerint az ember koldusszegényen is élhet boldogan. Ennek megfelelően a világnap üzenete elsősorban az, hogy nem csak a növekedési számok és a gazdasági értékek a legfőbb mutatók, az emberek elégedettségét más feltételek is befolyásolják.

2012 óta minden évben erre a dátumra időzítve adják ki a World Happiness Report felmérésének eredményeit, mely a világ legboldogabb és legboldogtalanabb nemzeteit veszi sorra.

A 2016-os eredmények szerint a világ legboldogabb országa Dánia, a legboldogtalanabb pedig Burundi. Második Svájc, majd a harmadik helyen Izland következik. Magyarország a 91. helyen áll. A környező országok közül csak az ukránok boldogtalanabbak nálunk, ők a 123. helyen állnak, az összes többi nemzet boldogabb, mint a magyar. Ausztria a 12., Szlovákia a 45., Szlovénia a 63., Románia a 71., Horvátország a 74., Szerbia pedig a 86. legboldogabb hely a világon.

Legyen szép és boldog a mai napod is 🙂