1895. február 17-én lépett először az Antarktisz földjére az első ember, Carsten Eggeberg Borchgrevink, norvég természettudós.

Egy bálnavadász hajó matrózaként érkezett a “hatodik kontinensre”, s dédelgetett vágya volt, hogy elérje a Déli Sarkot. A jégtáblák között lavírozó hajóról a Viktória-földön ért partot.

Később Londonban, a VI. Nemzetközi Földrajzi Konferencián számolt be szenzációs felfedezéséről. Egy angol könyvkiadó támogatásával, aki megvásárolta neki a Southern Cross nevű hajót – 1898-1900 között brit expedíciót vezetett a sarkvidékre és utazása során majdnem a 79. szélességi fokig jutott el.

 A Déli-sarkot azonban nem ő, hanem honfitársa, Roald Amundsen érte el 1911. december 15-én. A norvég természettudós “partraszállásával” indult el a földrész tudományos feltárása.

Az Antarktisz elnevezés egy 2. században élt görög geográfustól, Marinustól származik, aki az Északi-sark (Arktisz) ellentéteként utalt az akkor még nem látott területre. A nyugati világ hitt abban, hogy léteznie kell egy hatalmas déli földterületnek, amely úgymond „kiegyensúlyozza” a bolygó északi felén található Európát, Ázsiát és Észak-Amerikát.

A hatodik kontinensen 1898-ban telelt át először egy expedíció- igaz nem önszántukból, hanem amiatt, hogy hajójuk jégbe fagyott.

 A Föld egyetlen, állandó lakosság nélküli földrészének nemzetközi jogi viszonyait az Antarktiszi Egyezmény szabályozza. Az egyezményt napjainkig 47 ország írta alá. Az aláírók Antarktiszt tudományos, védett területként ismerik el, melyen szabad tudományos kutatás folyhat, és melyen megtiltják a katonai tevékenységet.

Az emberek csupán kutatóbázisokon élnek itt: összesen mintegy 3000-4000 ember (télen pedig 800-1000).

A jeges kontinens élővilága szegényes: növények alig nőnek rajta (zuzmók, algák), és leginkább fókák, pingvinek és bálnák alkotják faunáját.